< BACK

ÖN-TÉR-KÉP - a magyar nemzet lelkiállapota I.-II.


magyar dokumentumfilm, 130 min, 2016

Show times:

Director: Jelenczki István

2013-ban kezdtünk dolgozni a magyar nemzet lelkiállapotának feltárásán, megfogalmazásán. A nemzet lelkében megőrződött, elfelejtett, illetőleg elfelejtetett, vagy a hazugságok során meghamisított ÖN-KÉP-re kérdeztünk rá, megpróbáltuk előhívni a nemzet emlékezetéből azokat a drámai történéseket, amelyek meghatározták, és a mai napig meghatározzák a magyar nemzet lelki állapotát. Módszerünk a nemzetállítás technikája volt, amellyel másfél éven át dolgoztunk, majd pedig az így kapott anyagot sok száz órán át elemeztük, értelmeztük.
A nemzet sorsát befolyásoló, meghatározó évszázados, évezredes történelmi események lenyomatát a nemzet lelkületének tudattalanja őrzi.  A rendszerek működésében mindig ott van a kiegyenlítődésre való törekvés, amelyet a rendszer lelkiismerete vezet. Nincs tett következmény nélkül, legyen az belülről, vagy kívülről jövő bűn a Nemzet ellen.  

Az elvégzett nemzetállítási munkánk előre haladtával egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy olyan anyag birtokában vagyunk, amelyet valamilyen formában közre kell adnunk.
Elsőként film formájában fogalmaztuk meg a munka eredményeit.

A térkép nem azonos a tájjal. A mindennapjainkat a tájban éljük, részei vagyunk. A térképek a tájban való eligazodásunkat segítik. Megmutatják a rejtett utakat, járható ösvényeket, tiszta forrásokat. Filmünk olyan belső térképpé tud válni, amely megkönnyítheti, hogy a tájban eligazodjunk, és ne tévesszünk irányt. Bízunk abban, olyan érzelmi hatása van, amely a megtisztulás erejével hat.

Zseni Annamária és Jelenczki István


Domonkos László Magyar jellem, magyar lélek
Kezdetben vala Széchenyi és az általa meghatározott öt nagy nemzeti jellemhiba
Magyar Hirlap Domonkos László – 2016.04.26.

Jelenczki István korunkban az a magyar filmkészítő, aki nemcsak a legkiválóbb dokumentaristák közé tartozik, de ő az, aki mélységével és empátiájával nagyjából azt és úgy hitet el velünk a megértendő valóságból, amit akar. Most Zseni Annamária pszichiáter elmélyült, hatalmas munkájának filmre vitelével mélylélektani tesztsorozattal vizsgálta a magyar nemzet jelenét meghatározó lélekrészecskék mineműségét és egymáshoz való viszonyát, a nemzet pozitív érzelmeitől a szakralitásig, a nemzet fájdalmaitól az önazonosság kérdéseiig, a múlthoz fűződő, feldolgozatlan érzelmek világától a nemzeten kívüli tényezőkig és tovább. Az életerő, a kollektív lelkiismeret, a cselekvést indukáló indulati elemek, az egyetemes szereteteszmény, a rendet biztosító stabilitás – egytől egyig az előbb felsorolt lélekrészekkel folyamatos kapcsolatban álló, alapvető és meghatározó jelentőségű tényezők, amelyek együttesen alkotják a magyarság jelenkori tudati-lelki állapotának diagnosztikai összetevőit.


»Nov. 21. – Wednesday«
TicketsCall Us14:30     Díszterem

Sunset (16)

TicketsCall Us17:00     Díszterem

One day (12)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

Cinema Paradiso (12)

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

Függetlenül - Lengyel Történelmi Filmsorozat

 

 

Exhibition On Screen 2018-2019

 

Metropolitan Opera HD Live 2018-2019

 

NT Live 2018-2019

 Bolsoj Balett 2018/2019

 

Events
Two Crowns
2018.11.23 18:00 - 20:00
Ignacio de Loyola
2018.11.23 20:15 - 22:15
The 13th Day
2018.11.24 10:00 - 11:30
Stolen Harvest
2018.11.24 12:00 - 13:45
El maestro Episode 1-2.
2018.11.24 14:30 - 17:45
Paul, Apostle of Christ
2018.11.24 18:00 - 20:00
Pope Francis: A Man of His Word
2018.11.24 20:15 - 22:00
Jan Pawel II: Szukalem Was...
2018.11.25 11:00 - 13:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Café Urania & Urania National Filmtheatre
Opening hours: 10.30am – 9 pm

© Urania National Filmtheatre

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy