Bolsoj Balett 2018/2019 - Carmen szvit / Petruska (ÉLŐ)

A moszkvai Bolsoj Balett előadásának közvetítése

2019. május 19. 17:00 - 19:20

Helyszín: Díszterem

„Balettem, a Carmen-szvit ősbemutatójára 1967 áprilisában került sor a Moszkvai Nagyszínházban, és igencsak ellentmondásos bírálatokba ütközött. A hivatalos álláspont elítélő volt. Méghozzá oly mértékben negatív és annyira ingerült, hogy a második előadás, amelyet a Bolsoj programjában meghirdettek, elmaradt. (…)  A legfőbb kifogások ezek voltak: Bizet remekművének meggyalázása és Carmen alakjának erotikus átértelmezése” – jegyezte fel naplójában Rogyion Scsedrin zeneszerző, Bizet operájának balettszínpadra alkalmazója. A Carmen koreográfiája Alberto Alonso világhírű kubai táncművész munkája volt. A címszerepet Maja Pliszeckaja alakította. Alonso később hazájában, majd   másutt is színpadra vitte a darabot, amely lassan világszerte kedveltté vált, a Bolsoj is újra játszani kezdte. A kubai mester 2005-ben újra színpadra állította a művet a Nagyszínházban Szvetlana Zaharovával, azóta is töretlen sikerrel játsszák a szenvedéllyel fűtött, szabadságszerető cigánylány perzselő erotikájú balettjét, amelyet felnőtt nézőknek ajánl elsősorban a Bolsoj.

A Carment egy este játsszák a Petruska című négyfelvonásos burleszkkel, amelyet 1911-ben a Gyagilev-féle Orosz Balett mutatott be először Párizsban és Vaclav Nyizsinszkij alakította a címszereplőt. Koreográfusa Fokin volt, zenéjét Sztravinszkij szerezte. A történet három bábu szerelmét és irigykedését beszéli el. Petruska szereti a balerinát, de ő visszautasítja, és a Mórt választja helyette, ezért Petruska párbájra hívja a Mórt, aki megöli. A Bolsoj Balett új előadását, amelyet élőben közvetítünk, a világhírű, román származású Edward Clug népszerű, új koreográfiájában láthatjuk.

Ez az előadás élő közvetítéssel látható az Uránia mozivásznán.

Carmen szvit
Zene: Georges Bizet és Rodion Schedrin
Koreográfia: Alberto Alonso
Libretto: Alberto Alonso (Carmen de Prosper Mérimée nyomán)
A főbb szerepeket táncolják: Szvetlana Zaharova, Gyenyisz Rodkin, Mihail Lobuhin

Petruska
Zene: Igor Sztravinszkij
Koreográfia: Edward Clug
Libretto: Alberto Alonso (Carmen de Prosper Mérimée nyomán)
A főbb szerepeket táncolják: Gyenyisz Szavin, Jekatyerina Kriszanova, Anton Szavicsev


 Élő közvetítés az Uránia mozivásznán.

Jegyinformációk

Belépőjegy: 3600 Ft

Jegyek kaphatók az Uránia honlapján (az adott vetítési időpontra kattintva) és jegypénztárában valamint a Jegymester hálózatában.

Továbbra is van lehetőség 3200 Ft-ért kedvezményes jegy vásárlására azoknak, akik az évad legalább három különböző előadására váltanak jegyet egyszerre. A kedvezményes jegyvásárlásra csak személyesen a jegypénztárban van lehetőség, az online jegyfoglaló rendszerben nem. Megértésüket köszönjük.

Rendező: Bolsoj Balett

Táncolják

» « 2019. Május
H K Sz Cs P Sz V
293012345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829303112

Hírlevél feliratkozás

Az Uránia heti moziműsora

Ruben Brandt - A gyűjtő, iskolai vetítések

Összhang - vetítéssorozat akadálymentesített magyar felirattal

Metropolitan Opera 2019-2020

Metropolitan Opera 2019 Nyár

Exhibition On Screen 2018-2019


NT Live 2018-2019

Bolsoj Balett 2019-2020

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
Emeleti kávézó: 10:30 – 21:00

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
adatvédelmi nyilatkozat